Nem vagyok történész, és ez nem múltkutató blog. Ezért nem szándékozom hosszan írni a történelem nevet szerző udvari bolondjairól. Annyi talán elég is róluk, hogy bölcs királyok alkalmazásában álltak, az volt a kiváltásgos munkájuk, hogy humorral fűszerezve megmutathatták az uralkodó gyengeségeit. A hitelességét őrizték a főnöknek. Valahol aztán Mátyás uralkodása után kihalt a szakma. Sajnos.
Vállalati, céges, szervezeti formákról és a Bolond hiányáról tervezek írni, ha más területre gondoltál, az most a te bajod marad. Mert azt vélem, hogy receptre lenne érdemes felírni a Bolond alkalmazását minden szervezetnek, vállalatnak, ahol három főnél többet foglalkoztatnak. Mert elképesztő a haszna.
Sok Bolonddal találkoztam, mindenféle módon volt szerencsém (valamiért vonzom ezt a témát) velük találkozni, dolgozni, működésüket megismerni, hiányukat érzékelni. Összefoglalva azt kell mondanom, a Bolond szerepe hálátlan munka: 1. zsigeri működés 2. hasznosabb a köznek, mint annak, aki Bolond működésben van.
Peter Orban : Symbolon – a Bolond
Hogyan van valaki Bolond üzemmódban?
Semmi módon nem keverendő össze a bohóccal. Olyan is van, vállalati szinten is jelen van, és azt talán jobban is kedvelik, tűrik, viselik. A Bolondot viszont elég nehezen. Nagyon nehezen. Zömében sehogy.
A Bolond az, aki kineveti a papot, ha túl pátoszos a mise (amikor mindenki más kínosan fészkelődik), bekiabál az istentiszteletbe, ha hamisan énekel a kántor (amikor már mindnki füldugót akar). Beletapsol a vezérigazgatói beszédbe a „vízió” résznél (amikor mások a cipőiket bámulják), a sportnapon a véresen komolyan vett mérkőzésen szándékoltan öngólt rúg (amikor már elfajul a játék), beleásít a meeting közepébe (amikor már mindenki titkon a végét várja, reménytelenül), és tornacipőt vesz az Év embere díjátadóra (ahová szmokingot ír a dress code). Azt teszi, ami a dolga: arra figyelmeztet, hogyan őrizzük meg a józan eszünket, és ne essünk egészségtelen túlzásokba. Valójában nem tesz mást, mint kihangosítja a közösségi elfojtásokat.
A Bolond soha nem lesz az Év embere. Mondjuk senki nem is szeretné, ha az lenne, történetesen neki magának sincsenek ilyetén ambíciói. Nagyjából semmilyen komoly ambíciója nincs. Csupán igazságérzete van és lelkiismerete. Ettől még a Bolondot senki sem díjazza. Illetve szokták. Filmeket, darabokat szentelnek neki, és ott mindig happy end van. Oda száműztük őt a való életből. Valahogy izzasztó a hús-vér közelsége, idegesek leszünk tőle, mert azt várjuk, hol fog megint lecsapni. Kinek fog megint beszólni, kit fog kicsit gúnyolni, hogyan fogja már megint elérni, hogy megálljon a kés a levegőben. A közelében, neki senki és semmi nem szent, nincs tabu, mintha átlátna mindenkin és mindenen. Ki szereti ezt?
Ő sem. A Bolond így és ebben a formában nem tudja, hogy ő az. Van valami hajtóereje, és tényleg spontaneitása. A lehető legritkább esetben (soha) nem tervezi meg előre, hogy kineveti, beszól neki, letapsolja a főnököket, uralkodókat, vezetőket. Ez a működés úgy van, hogy megtörténik. Az előzménye természetesen megvan. A Bolond nem hülye. Gyorsan átlát helyzeteket, és megérzi a közösséget. Azt, amit nem akarnak láttatni és nem mondanak ki. A nyilvánvalót, egyébként. Nem forradalmár önmagában, és ami nagyon lényeges: nem trónbitorló. Csak egy őrző. Hálátlan feladattal. A nevetése után szokott jönni a következmény. A Bolond kikap. Ki lesz közösítve, ki lesz rúgva. Túl erős a kritikája.
A Bolond nem teljes személyiség, annak csupán egy igen markáns része, darabja. A Bolond egy működés, sok más, talán kevésbé karakteres, vagy éppen ellenkezőleg, nagyon is meghatározó jellemrészek mellett. Senki nem Bolond egyfolytában, reggeltől estig, egész életében. Akkor működik így, ha van Bolond benne, és adódik a helyzet. Akkor viszont szinte kizárt, hogy oda ne tapsolna.
“Olyan valakit keresek, aki meg tud nevettetni.”
A mai viszonyrendszerekben nagyon nehéz Bolondnak lenni. Még akkor is, ha ott van a bölcsesség is, és a jó szándéka. Pedig hasznuk van, jeleznek valami fontost. Jelzik, hogy oda lesz a hitelesség, a motiváció, a tisztesség, a rend-szer, végső soron akár tönkre is mehet a vállalat (veszélyben a király trónja). Ott hangosak, ahol alapvetően baj van.
Néha meg szoktak menekülni. Mert jó munkaerők, csapatjátékosok. Szokott velük beszélni a HR vezető. Vagy egy fejlesztő, coach, pszichológus, valaki.
Vagy van csoda. Kevés, de előfordul. Bölcs vállalat, bölcs vezetés, bölcs király. Felismerik, hogy inkább nálunk, mint a konkurenciánál jelezze, hogy baj van….
Néha nem menekülnek meg. Kényszerből aztán vállalkoznak. Ha van a Bolond mellett, bent vagy kint valaki, aki érti a működést, lesz a vállalkozásból google, apple, tesla. Ott csapódik le a közösségi igény megérzésének haszna.
Egyszerre szerencsétlen és szerencsés, akinek Bolond része is van. Nem könnyű a helyzete, mert ő maga is folyton veszélyben van. Családban is, magánéletben is Bolond a bolond, minden teketória nélkül belerobbant a vasárnapi ebédbe is, ha annak oka van. Jelez, hogy hamis a kártya, elkenés van. Aztán ennek következménye. Ha a Bolond a személyiségünk része, hagyjuk lenni, tudni fogjuk, mikor elég, szól a többi résznek hogy most bizony nagyon, de nagyon hülye (igazságtalan, hiteltelen, túlzó) vagy. Paradox helyzet, de a féktelennek könyvelt Bolond a rendszer leghatékonyabb féke, ha elismerése van.