Mindeközben: a bolygók köszönik, jól vannak

Ez a blogbejegyzés személyesebb lesz a többinél. Elkerülhetetlenül. Arról is fog szólni, hogy vagyok én az asztrológiával, miért gondolom, és érzem is azt, hogy nagyon is jól használható, miközben miért gondolom és érzem, egymondaton belül azt, hogy arra, amire ma használni akarjuk, egyszerűen nem alkalmas. Vagyis de, csak nem úgy, és nem akkor, amit ki akarunk belőle kényszeríteni. Lényegében arról akarok írni, hogy a planéták köszönik, jól vannak, akkor is, ha az összes sorscsapásunk mögött az emberiség, mint olyan ellen irányuló játékukat okoljuk. Nincs nekik olyan.

Arról is, -főként arról – hogy meddig tart még ez globális térdeplőrajt.

Arra például az asztrológia nagyon jól használható, hogy a világban most zajló, eléggé minden földlakót érintő drámát leolvassuk a bolygók sakktáblájáról, és arra is, hogy megnézzük, nekünk, személy szerint, azokkal az adottságokkal, amink van, hogyan tudjuk átvészelni, vagy akár előnyünkre fordítani ezt a nagyon kemény időszakot. Nagyon, de nagyon fontos, hogy azt is lehet ám látni, hogy mit kellene megtanulni ebből az egészből, mert tudom, menjek a francba a népneveléssel, mert mi a fészkes fenét lehet ebből megtanulni, de az van, hogy asztrológia arra van, hogy nézzük meg mit hoztál, minek vagy itt, és mi a fenét kéne itt hülye szó, de megfejlődni.

Nem tudom, hogy mikor kezdtem el foglalkozni az asztrológiával, és azt sem tudom megmondani, hogy iskolai és nem iskolai keretek között hány órát tanultam ezt az azért is leírom, tudományt. Nagyjából tizenöt éve minden áldott nap valamilyen formában, valamit tanulok, ami ide tartozik, és igen, szoktam sorban állás, dugóban várakozás és baromi unalmas megbeszélések alatt fejben és az ujjaimon fényszögeket és bolygómozgásokat számolni. Sajnálom. Ha gyogyós vagyok, akkor is szoktam. Ezzel szemben viszont simán bekötöm reggel a cipőmet és elindulok, délután simán felcseszem az agyam valamelyik családtagomon akkor is, ha tudom, hogy a Mars aznap a Kosban van (ilyenkor lehet olvasni, hogy vigyázzunk, mert karambol lesz, vagy aznap lehet, hogy elválunk). Nem érdekel ilyen szinten, nem határoz meg semmiben. Utólag sem tulajdonítom a saját balfékségemet például egy látszólag hátráló Jupiternek.

Azt gondolom és hiszem, hogy ennek semmi értelme nem lenne. Ilyen kérdésekre másoknak sem tudok válaszokat adni. Pénzért se, máshogy se. Ha kiborul a barátnőm és felhív, inkább adok neki egy virtuális hányósvödröt, és beszélgetünk. Ha remeg az ügyfél olyan ideges, hamarabb kezdek csendesen kérdéseket feltenni, vagy csak együtt lenni abban, amiben van, mint a Neptunusz napi haladásáról értekezni.  Így például az én számon olyan szavak nem nagyon jönnek ki, hogy kártékony és jótevő planéták. Főleg, hogy nagyon is kemény dolog egy másfél éves szaturnuszi menet az életünkben, de ezekből a ciklusokból lehet annyi készséget, túlélési segédletet kinyerni, amivel életünk végéig (amúgy csak a következő vándorlásig) simán kitartunk. Ami még szerintem elég lényeges, senkit nem térítgetek, nem vagyok se pap, se prókátor. Nem érdeklődöm egy coaching folyamatban például, sem tanácsadóként, hogy kinek mi a „születési jegye”, meg az aszcendense, és lehet bárki a barátom úgy is, ha tudom, hogy lejóslásozza ezt az egészet. Nem zavar, nem akarom megnevelni, nem téma. Megjegyzem néha jobban is járnak, mert ha érdeklődnek, sajnos hajlamos vagyok átmenni abba, amit a rendszergazdák szoktak ilyen esetekben, csak én nem a java scriptekről beszélek csillogó szemmel, hanem archetípusokról, akár órákig, ami szörnyű, belátom, pedig az oroszlánok (az vagyok) ilyesmit nehezen szoktak csak úgy belátni. De igyekszem.

Akkor most rá is térnék, mit lehet tudni erről a brutális világjelenségről, az asztrológia segítségével, és meddig tart.

Nem. Nem láttam előre, hogy a COVID-19 vírus letarolja a jól kitaposott, kényelmes, egyébként pedig globálisan omladozó világunkat. Aki ezt állítja, hogy ezt látta előre, így, hogy világjárvány jön, annak érdemes visszanézni az írásait, publikációját, hogy tényleg leírta-e ezt így.

Ez az időszak már évekkel ezelőtt elindult. 2017. decemberében. Nagyon, de nagyon sokan vannak, akiknek ez inkább valamiféle révbe érést jelentett akkor, vagy inkább azt az érzést hozta, hogy akkor mostantól azt csinálnak, amit akarnak, mert nyerő szériában vannak. A másik fele a csapatnak éppen pont az ellenkezőjét élte 2017. év végétől nagyjából 2018. év végéig. Ők pont, hogy mindent rettenetesen nehéznek éreztek, mintha valami folyton ülne a mellkasukon. Mentek a dolgok, de nagyon nehezen. Sok tanulsággal, akár veszteséggel, veszteségekkel, és nagyon kevés türelemmel önmagukban és önmagukhoz. Ez lefordítva az asztrológia nyelvére az volt, amikor Szaturnusz hazaért kedvencéhez, a Bakhoz. Mindenkinek azt szerette volna üzenni, hogy tanuljon, és készüljön. Kinek, hogyan sikerült, most abból táplálkozhat.

Aztán 2019. január óta esnek atomnyira szét a dolgok. A merev, néha kíméletlen tanító mellé beért a sejtelmes, kiszámíthatatlan, időnként kifejezetten ködös másik nagy, a Plútó. Róla mellesleg azt is tudjuk, hogy nem is bolygó, legalább is a csillagászok száműzték a bolygók sorából. A magyarázat szerint azért, mert nem uralja kizárólagosan a saját térségét, vagy másik tudományos indok szerint nem söpörte tisztára a pályáját övező térséget. Utóbbi asztrológiai szempontból elég plútós viselkedés. A lényegen mit sem változtat, ezek ketten kéz a kézben vannak, a merev és a ködös, szorosan.

Ennek nem lehet más a kimenetele, mint egy 2019. év elejétől egészen 2020. decemberéig tartó időszak, amire százévek óta nem volt ilyen durván és hosszan példa. Valamikor idén augusztus végére enyhül a köd, a félelem, az a teljes kiszámíthatatlanság, amiben vagyunk, de csak és kizárólag azért, mert vannak még páran bolygók, akik közben, az év második felében, rövidebben és hosszabban így és úgy, de aktívan járkálnak ugyanott, de legalább is érdekeltek lesznek a partiban. Segítenek, kreatívvá tesznek, kikényszerítenek döntéseket, és ami nagyon fontos, segítenek meglátni a jót is a rosszban.

Ezért van az, hogy azok, akik nem pánikológiával foglalkoznak, és a “na ugye, hogy megmondtam, és ez most csak rosszabb lesz, mert mind öljük a Földanyát” elve mentén vannak, hanem simán a bolygómozgásokat nézik, azok erre készültek, hogy most térdepelni kell és imádkozni. Amúgy meg dehogy, ennél azért többet is lehet. Higgadtnak maradni, nem táplálni magunkban a plútói hatást, hanem engedni Szaturnusznak és kitartóan visszafogni, átgondolni, és tenni, amit lehet és amit kell, ahogy az jön sorban.

Igen, készültem erre én is. Az asztrológiai sipkámban (ha az van rajtam) másfél éve mondom, hogy most mindenki egy nagy szőnyegen áll, amit bizony rángatnak, és ami mögött nincs tartalom, ami mögött nincs tartalék, ami üres, csak hangos, amiben nincs tisztelet és tartás, az most elhasal. Az, ami mellett, az aki is ott van, és ez mindenkire hatással lesz. Felkészültünk. Ez történik most. Kipereg az életünkből a túl olcsó vásárlás, a mindegy mit csak legyen, a túlértékelt luxusizék, elvérzik a túlköltés és a kivagyiság is. Ez pereg most szét. Ezt éljük most. Mellette pedig a sötétséget, a plútói zavarkeltést, abban is benne vagyunk január óta, egyre erősebben, nap mint nap. Igen, készültem és tettem egy sor olyan gesztust is másokkal, volt, hogy az utolsó pillanatban, de tettem, amiért most magamnak nagyon hálás vagyok, hogy letudtam.

A java még hátra van, aki azt hiszi, hogy idén májusban már minden a régi lesz, az szerintem téved. Lesz olyan is, akinek ez az időszak adja az anyagi gazdagodást, más kárán, mert azt most máshogyan nem lehet megkapni. A plútóit csak, a zavarosban halászgatás – fajtát is látjuk már most, itt van. Van, aki a lehetetlen szélén fog ülni, de erre most az is nagyon igaz lesz, hogy nem az a cél, hogy mindenki elvesszen a semmiben. Miközben tényleg nem látunk semmit rendesen, minden képlékeny és megfoghatatlan.

2021. januártól lassan kimászunk a mélyéről, a szép nagy páros elengedi egymás kezét, egyikük lemarad. Azonban, csak hogy ne unatkozzunk, mert nem azért vagyunk itt erre az életre sem, Szaturnusz átsétál Vízöntőhöz, ahol szintén szeret lenni, a második otthona, csak ott már máshogy van. Kevésbé merev, azonban gyorsabban is üt, adja az atyai pofonokat. Olyan „na mit is tanultál fiacskám?” jelleg lesz, ami azt jelenti, hogy jobb lesz emlékezni minden percben arra, hogy mit is tanultunk meg a világjárvány alatt. Mit tanultunk magunkról, mi az igazán fontos nekünk? Mert rövid idő alatt megint a mélyben találhatjuk magunkat, ha ugyan azt akarjuk folytatni, ahonnan elindultunk a vírus miatt.

Talán végre az időseknek lesz egy kicsit nagyobb tisztelete annál, ami van, és a gyász, mint a halál tisztelete is oda kerül, ahol lennie kell. Az élet tiszteletével egyenrangba. Nem beszélve a méltóságról, amit a szó szoros értelemben vett emberi méltóságunk alatt kellene érteni. Hétköznapi szinten az a legjobb, ha óvatosak leszünk, és tényleg szilárd alapokat rakva, önmagunkat megtanítjuk arra, hogy mindent túl lehet élni, meg lehet erősödni és nem futunk vissza lufit fújni a semmiből az azok vagyunk, amennyi pénzünk van hibájába. Így leszünk most másfél-két évig, és tudom, hogy megint menjek a francba, meg fogjuk oldani, túl fogjuk élni, még akkor is, ha most ködös idő van.

Ami a bolygókat illeti, ők jól bírják a szidalmainkat, kijelölt úton, a maguk tempójában haladnak, soha nem álltak bele abba, hogy szennyezzünk, harácsoljunk és manipuláljunk, bántsuk egymást csak nyugodtan,  azt mi csináltuk mind, szóval köszönik szépen, a Föld kivétel (ő belátom, nincs a legjobb állapotban) a többiek nélkülünk, vagy velünk egymindegy, jól vannak.

Előző bejegyzés
Tanácsok home office – szüzeknek
Következő bejegyzés
Észosztó, (majdnem) felnőtt gyerekeinknek
Menü