Ezt a bejegyzést újra kellett szerkesztenem, mert a közösségi média kiszűrte, mint nem kívánatos tartalmat. Egy illusztráció miatt, ami továbbra is itt van a szövegbe illesztve. Lehet tippelni, hogy melyik lehetett. 

Leánykori emlékeim része a nyékládházi bányatavak félreeső szakaszain burjánzó nudista strandolás képe. A bányató nem strandvidék amúgy. Hivatalosan biztosan nem. Működő iparterület. Leánykoromban is az volt. A nyékládházi gyorsan mélyülő tavakban is tilos volt a fürdőzés, a meztelenkedés meg pláne az volt. Ennek dacára szerintem a borsodi olvasók jórésze pontosan ismeri a tavak vizét, és ha nem is vett részt a csupasz pancsolásban, nyilván van saját élménye a látványról. A nem borsodiak is gondolom találkoztak már hasonlóval. Ahogy elnézem az internes oldalak számát a témában, ma sem kell messzire menni sehonnan indulva egy hasonló élményért.

Hogy kinek nyújtja a csupasz testek látványa, akár a puszta valóság ilyetén való láthatóvá tétele természetesség érzetét, kiben kelt ambivalens érzéseket, és kiben hoz elő maró szégyenérzést, abban biztosan vannak eltérések

Mindenesetre a nudizmus, vagy naturizmus a meztelen testek természetes elfogadásának jelensége ismert, közösségteremtő ereje is elég erős, azt hiszem.

A prüdéria sem ismeretlen fogalom. Ez jó értelemben a szemérmesség, illendő szemlesütés, de jelent álszemérmet, képmutatást is.

Szimbolikus a kifejezés, és az értelmezése is. A mentális nudizmus, vagy érzelmi naturizmus létezik. A mentális, érzelmi világunk ismerete, megmutatásának képessége is nagyon hasonló ahhoz, ahogyan a testünket elfedő ruházatunk, öltözetünk is sokat elárul az emberi természetről.

A lelki meztelenség fogalma nagyon kifejező. Nagyon sokat lehet tanulni belőle.

Ebből az aspektusból nézve nagyon is igaz, hogy bizony általánosságban véve a mi mentális kultúránkban jóval inkább elfogadott, gyakorolt és természetes rend a nagykabát, hovatovább a páncél, mint a kényelmes pamutruha, vagy a bikini, a meztelenség pedig szinte ismeretlen. Ez bizony számomra a:

mentális szemérmesség, a prüdéria jelensége.

Ebben vagyunk keményen szocializálva. A pironkodás a valódi érzelmek láttán, sarkosan akár a teljesen más mutatásáig, mint ami valóban megjelenik bent.

Nem mutatjuk meg mi van a ruha alatt. Van rá egy jól kialakított neveltetési, szocializációs és még ki tudja honnan eredő módszerünk. Elfedünk. Takarunk. Védünk. Manipulálunk is. A pszichológia legalább negyven, de inkább hetven féle módszert ismer arra, hogy a bennünk rejlő érzelmeket megvédjük.

A „viselkedjél már”, „csillapodjál le”, „ne bömbölj”, „most meg mi olyan vicces” visszajelzések például elég erősen hatnak arra, ahogyan nem mutatjuk meg éppen mi zajlik bennünk.

Nem vagyunk mentális nudisták. Az egyszer biztos. Jól ismerjük a mentális prüdériát. Ez is tény.

Az a helyzet, hogy ez rendben is van. A hétköznapi létezés színtere sem feltétlenül a nyéki strand. A mentális prüdéria helyett azonban jóval hasznosabb a szabályozás. A páncélnak is tud helye, ideje lenni, ahogyan a teljes meztelenségnek is.

 

Az összes önismereti folyamat, tanulás, készség lényege is végső soron ennyi: megismerni a mentális állapotunkat a meztelenségig, és megtanulni szabályozni, mikor mit vegyünk fel, és hol, mit vehetünk nyugodtan le. Hogyan legyünk természetesen mások lelki meztelenségével. Magyarán a prüdériánk kezelése ez.

Nekem megvan az a kép is, hogyan vagyunk közösségben a mentális naturizmusban, azaz hogyan tudunk meglenni szégyen nélkül, természetesen a mentális nyéki tópartján. Ez az, amikor a mentális segítők, szakemberek együtt vannak egy-egy képzésen. Ha jó a képzés, ott naturista leszel.

Ahhoz, hogy ez a képességünk meglegyen, ahhoz egy nagyon fontos tényező megléte kell: a mentális biztonságérzet elengedhetetlen.

Ez az a képesség, hogy merjünk vetkezni, és tudjuk pontosan, amit csinálunk, az mivel jár, és megtanuljunk fel is öltözni a végére.

Minden önismereti folyamat erről szól. Vetkezünk, öltözünk. Különbséget teszünk páncél, kabát, fürdőgatya, és a teljes meztelenség között. Mindet felismerjük. Önmagunkban és másokban is. Prüdéria nélkül. Természetes rendben.

Akkor vagyunk jó úton, ha felismerjük, hogy páncélban járunk. Aki abban van, nem csak önmagát tartja súlyok alatt, hanem a környezetét sem érzékeli.

Akkor vagyunk jó szakembernél, ha a nekünk biztonságos úton tudunk megszabadulni a páncéltól, és tudunk eljutni a pamutruhán át a bikiniig. Képletesen. A fizikai vetkőzés szemérmessége nem feltétlenül függ össze a mentális részünkkel.

 

Paul Bindrim amerikai pszichiáter neve fémjelzi egyébként a nudista terápia módszerét. A ’60-as években dolgozott vele. Nem igazán bőséges a szakirodalom, nincs benne az első száz oktatott anyagban sem. Így távlatilag az a legvalószínűbb, hogy a szó szerinti meztelenségben alkalmazott lelki terápia meglehetősen brutálisnak bizonyult, nem kértek belőle tömegesen.

Tény, hogy páncél helyett a nyéki strandolás nem megy egy alkalommal, és főleg nem megy drasztikus vetkőztetéssel, hovatovább évek kellenek hozzá, és a már említett biztonságos terep. Azok az önismereti folyamatok, ahol nincs meg a prüdéria tisztelete és a lassú, személyhez igazodó haladás a vetkezésben, nagyobb kárt okoznak, mit hasznot hajtanak az egyénnek.

A nyéki tavi meztelenség nem a hétköznapokra való. De nem haszontalan megtapasztalni azt sem.

Ha ide eljutunk, talán lehet azt mondani, hogy nem vagyunk mentális értelemben prűd lelkek.