A segítő. A szinonima szótár szerint, a segítő: védelmező, mentor, pártfogó, támogató, oltalmazó, óvó, jóakaró, patronáló, mecénás, védő. Na ezért van az, hogy a coach, a tréner, a szervezetfejlesztő, a szaktanácsadó és az ehhez hasonló szakmabéli pedig a nemsegítő. Nem lehet segítő, nem akar jót például senkinek. Nem az a feladata, a dolga ha folyamatba kezd valakivel.

Van egy sor nagyon szép és áldozatos, segítő foglalkozás. Emberekkel foglalkoznak a szociális munkások, az ápolók, a dadusok, a jeltolmácsok, és a Jóisten. Ők segítenek. A készségbéli hiányát toldják ki alkalmilag, vagy folytonosan a sajátjukkal annak, akit valami módon segítenek. Vannak még emberekkel foglalkozó szakmák, de még hogy mennyi féle van, amit az jellemez, hogy sok hasznos dolgot csinálnak azzal, de n e m s e g í t e n e k. Ha azt mondják, hogy segítők, akkor vagy megunták az egyéb jelzők keresését, vagy gond van a rendszerükben.

A segítő szakember tudomásul veszi a helyzetét annak, akivel kapcsolatban van. Rövidebb, hosszabb időre, vagy nagyon sokáig tartóan, de tudja, hogy a helyzeten változtatni nem lehet, vagy lehetne, de segítő munkájának alanya a változásért vagy nem tud, vagy nem akar tenni per pillanat, vagy beláthatóan. A segítőnek az a munkája, hivatása, önként vállalt küldetése, hogy magából, készségből, tudásából, lehetőségéből odaadja a kérőnek, amije van, kisegítse vele.

A coach, a fejlesztő, a tréner, és ha nagyon szigorú akarok lenni, még a pszichológus, a tanárember, netán a szaktanácsadó sem veszi végleg tudomásul a helyzetét annak, akivel kapcsolatban van. Felméri, pontosan mi van. Kimondja az alanyának, kimondatja az alanyával, mi van benne éppen. Onnan indul, véletlenül sem ítélkezik és a lényeg: nem akar segíteni. Jót akarni meg főleg nem tiszte. Abban érdekelt, hogy alanya elérje azt, ami a célja, változzon, fejlődjön, alakuljon, hogy más legyen a van, a benne. Mindezt egy célért: hogy az alanyának máshogyan legyen. Könnyebben, akadálymentesebben. Az emberekkel foglalkozóknak az a munkája, a hivatása, hogy készséget, tudást mutasson ott, ahol úgy vélik, az nincs meg.

A coachnak, fejlesztőnek, trénernek – szemben a segítővel – nincs önként vállalt küldetése. Ha van, az a baj a rendszerében, azért adódik a téves szemlélet, hogy segíteni fog vele. Akinek eze van, az valahol mélyen, sok esetben a felszínen is, önmaga helyzetét menti mások segítésével. Megmenteni indul, hogy menekülhessen. Segít, hogy azt találja, jobb ember lehet vele. Ez bizony több, mint veszélyes elem. Drámaibb helyzetben egyszerűen azért segít, mert arra van szüksége, hogy hatalma legyen afelett, akinek hiánya, szüksége van az adott helyzetében.

Mindenkinek van sebzettsége, gyerekkori traumája, hiedelme, vakfoltja. Kevés olyan szakember van, akinek egyik sincs. (Azt hiszem pontosan nulla fő lehet a közelítő szám ebben.) Olyan van, aki megdolgozta, feldolgozta, tudja, ismeri, elengedte az övét, eközben lett nemsegítő szakember. Pontosan érzékeli, hogy a tudat alatti rész kapirgálása nem tartozhat a jót akarni körébe. Aki nagyon, de nagyon segíteni akar, az a sebén fog dolgozni, bevonja magát is az alanya történetébe, oda lesz a semleges vezetése, a szükséges határtartása, összemosódik az empátiája az érintettségével, önmunkáját végzi az alanyának ígért időben. Segítő munkát végez, valakin, valakivel.

Ezért ne bántódj meg, legyen inkább széles és őszinte a mosoly, amikor azt hallod egy coachtól, fejlesztő szakembertől, emberrel foglalkozótól: „bocs, de nem segítek”.

Köszönöm, én sem neked.