A mikroplasztiktól a kollektív bűntudatunkig

Szeretném, ha most, az oldal aljáig tartó időben arról gondolkodnánk közösen, hogy miért utálhatod joggal amikor az arcodba vágódik, hogy a nájlonzacskodtól haldoklik a Föld. Találhatunk így egy közös pontot. Én is utálom ha az arcomba ér a korholás. 

Feldmár András pszichoterapeuta ezt írja:

Ha marslakók látogatnának meg bennünket itt a Földön, azonnal látnák, hogy őrültek vagyunk. Ha megpillantanák Jézust a kereszten – mert ez a legnagyobb óriásplakát, a legnagyobb hirdetés az egész világon – tudnák, hogy ezen a bolygón a szeretet keresztre van feszítve.”

A kereszténység kultúrájának erős alapszimbóluma egy keresztre feszített férfi, akit a legnagyobb kínok között bűntettek, hagytak szenvedni, meghalni. Ezért mindenkinek, aki Jézus után született, vezekelnie kell az egész vallással, szeretettel, jóakarattal teli életében.

Ha nem szoktuk volna meg, most látnánk első ízben, hogyan reagálnánk, de tényleg? Első  találkozásunk gyerekként Jézussal elég megrágzó lehetett. Ott van a templomokban a szobra, amint keresztre van feszítve. Kerülném, hogy bárkit megbántsak, aki mélyen és tisztán vallásos, de nem tudom kihagyni: a templomok ajtaján nincs tizenkettes karika, pedig biztos, hogy az első találkozás idején még nagyon nem vagyunk korhatáron túli gyerekek. Szinte kizárt, hogy ne hatna ez a kép mindenkire, és a magyarázat sem, kivel, kik mit tettek.

Van egy erős kollektív bűntudatunk. Mea culpa, az én vétkem. Generációkon át visszük, természetes részünk, hozzánk tartozik, van. Nem kell ehhez sem vallálosnak, sem kereszténynek lenni. Ebből a szempontból nincs különbség vallás és vallás, vallásosság és ateizmus között. Minden szentírásnak megvan a maga Jézusa és kollektív bűne, hovatovább eredendő szégyene.

Ahol a bűn, ott az igény a bocsánatra. A bűnbánó cédula, a péterfillér, az egyházi – és pápai tized intézménye. A római Szent Péter – bazilka építési költségeihez például igen jelentős mértékben járultak hozzá a bűntudatot, a vétkeket megváltani hivatott ellentételezések. Mert ahol bűn van, főleg ha az kollektív, erős az igény a feloldozásra, bocsánatra. Hosszú évszázadokig működött ez a modell.

Mindezek ismeretében azt kell mondanom, amit most művelünk kollektíven, környezetvédelem címén, az táplálja újra a mi kollektív bűntudatunkat. Annak minden cselekedetével, gyötrelmével ad új értelmet a közös bűnnek. Tápláljuk rendesen, van gyakorlatunk benne, van hozzá kollektív emlékezet. Igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy mindenki a részese legyen.

Elkezdtük az ökolábnyommal. A műanyag ivásánál tartunk. Kollektíven.

Nem állítom, hogy a Föld nem fuldoklik a szemetünkben, eleget látok hozzá személyesen, virtuálisan. Mint ahogy Jézus létezésével és történetének igazával sem tisztem vitába szállni. Ma minden napra jut egy vérző testű Jézus-szimbólum: hol csontig soványodott jegesmedve, hol országnyi erdőtüzek képe. Korhatár karika nélkül keringenek az elrettentő felvételek. Vannak újkori szerzetesek, apácák, akik az eredendő bűnért aktivistaként vezekelnek helyetted, helyettem.

Mindeközben még sem egyértelmű, hogy baj van-e, mekkora baj van, vitatkoznak tudós emberek, nem tudós politikusok ezen bőséggel. Mindeközben bizonyos kulturkörökben egyenesen kínos repülőre ülni, Új- Zélandon  csillagászati a telekár, értelmet nyert a bionáci kifejezés, most már létező lelki baj a klímaszorongás, néptünet a szuperbaktériumoktól való rettegés. Ezek a melléktermékeink, így vagyunk egyéni szinten a kollektív bűntudatunkkal. Keltjük, tápláljuk a mögöttes szégyenünket rendesen.

Nem tudok megoldást, nem tudom, hogyan lehetnénk kollektíven bűntelenek. Csak a jelenséget tapasztalom. Azt tudom, hogy nem kedvelem a bűntudat keltését, szerintem te sem. A magam módján megteszem amit tudok, ennyi azt hiszem részedről is elégséges lenne. Nem szemetelek feleslegesen, szelektálok szorgosan, de ha azt rakják elém a reggeli hírfolyamba, hogy ne használjam a szintetikus pulcsi mosásához a kímélő programot, mert egy galád, másodlagos mikroszennyező lesz belőlem, azért érzem, hogy hiába a mintaháztartás, elbuktam megint a bioteszten, baromira szégyelnem kellene amit tettem. Mint a Nagyi-példában, amikor nem ettem meg a felnőttadag sóskát, és oda volt mondva rögtön, hogy az afrikai gyerekek meg éheznek.

Ha nem abban élnénk ki a mindentudásunkat, hogy már reggel önkéntes népművelőként vernénk le egy megosztásnyi pofont az ismerőseinknek, az de jó lenne. Mert belejövünk, átrakjuk a nevelést a munkahelyre, baráti körbe, családi szintre.

Az információ átadása rendben van. A bűntudat keltése nincs rendben.

Ha “jópéldaország” kell, mindjárt meg is szoktuk találni bezzeg a dánokat, bezzeg a norvégokat. Helyesen. Tényleg jó példával járnak előttünk, náluk a szemétválság annak hiányában mutatkozik meg. Ők már szemetet vesznek, az újradolgozás az iparuk része. Mielőtt azonban hagynánk megnyomni megint a bűntudat gombot, azt kell látni, ismerni, hogy a dánok, svédek koránt sem bűntudat keltéssel értek el eredményeket a maguk bezzegtársadalmában. Konstatálták, hogy a műanyag palackból baj lesz, a kőolaj mennyisége véges, és mintha ez a legtermészetesebb lenne, szépen bevezettek egyet és mást a kulturájukba, kijelentő módban, és ez az egész el volt intézve. Felnőtt beszélt a felnőttel, nem oktatták ki a jónépet. Nem vesznek részt a kollektív sarokba állításban, nem probléma van, hanem feladat. Változtatnak és pont kerül a végére. A változtatás kollektíven lesz természetes.

Így aztán elég jól el tudják kerülni a bűnbánó cédula osztást is, rajtuk azt gondolom kevésbé keresnek jól azok a cinikus vállalkozások, akik okkal látnak jó üzletet a minden mentes, sokszor használható és mégis egy perc alatt lebomló (azt hogy?) zacskógyártáson, dizájnkulacs bizniszen, a természetes anyagból tákolt, vegyileg tisztítós (az jobb?) ruhakollekciókon. Akinek bűntudata van, az kollektíven fizetni fog, gondolkodás nélkül belemegy mindenféle alkuba, hogy mentse azt, amit lehet, el sem követett.

Nem hiszem, hogy le tudnám hozni Jézust a keresztről. Kollektíven sem hiszem, hogy ez menne. Vihetsz vászontáskát a közértbe, és átgondolhatod, kell-e neked még egy leározott egyszezonos póló, amit a kánikulában úgy sem vehetsz fel. Tedd meg, legyen természetes, ha nem erőszakolod, lehet a szomszédod is beszerez egyet. Nem baj, ha csinálod, akkor sem, ha fogalmad sincs, van-e klímáválság, vagy dehogy van. Tedd meg, abból gond nem lehet. De az nem baj, ha nem adsz teret az önkéntes Nagyiknak, a megélhetési influenszereknek, és jól sejted, nem biztos, hogy 1. afrikai a kép 2. valós idejű 3. nem egy új termék bevezetésének előszele, egyszóval nem kell se átvenned, se táplálnod az újkori bűntudatot sehogy, kollektíven pedig főleg nem.

Előző bejegyzés
Bocs, nem segítek
Következő bejegyzés
Vasalni vagy nem vasalni, ez itt a kérdés
Menü